Mi számít olcsó tárhelynek?

Olvasási idő: ~4 perc

Mi számít olcsó tárhelynek?

A tárhelyek árainak felmérése során hajlamosak vagyunk kizárólag a tárhely kapacitása alapján dönteni egy csomag mellett, vagy az ellen. A webtárhelyekkel kapcsolatosan sokkal több dolgot számba kell venni, ugyanis a tárhely működését nem csak a merevlemezen elfoglalt hely határozza meg. A tárhelyet el kell érni, amihez valamilyen kapcsolat létesítését kell fenntartani, különböző szoftvereket kell karbantartani a hibátlan működés érdekében.— Amennyiben a webtárhely valamilyen weboldalt is kiszolgál, gondoskodni kell a szoftverkörnyezetről, az e-mailek kezeléséről és még egy marék apróbb nagyobb körülményről.

mi számít olcsó tárhelynek

Mennyibe kerül egy tárhely?

Tegyük fel, hogy nem akarunk különálló szolgáltatásért fizetni, hanem inkább megpróbálunk egy saját szervert összerakni otthon. Mivel csak a saját weboldalt és néhány dokumentumot akarunk tárolni itt, elegendő lesz egy egy közepes teljesítményű laptop a célra. A laptop előnye hogy az akkumulátorának köszönhetően egy kisebb áramszünet ellenére is fennáll majd a szolgáltatás. (persze ha az internetkapcsolat nem szakad meg) Elképzelhető hogy van egy megfelelő kapacitású laptop otthon a sarokban, de ez ritka, úgyhogy vásárolni fogunk egyet. Szerencsére találunk az egyik bevásárlóközpontban 80.000 Ft körül egy megfelelő gépet, 500 GB-os merevlemezzel. A gyárilag szállított rendszer valószínűleg nem felel meg az igényeknek, ezért először erről gondoskodunk, de megoldjuk a dolgot egy ingyenes Linux operációs rendszerrel. Az üzembe helyezést hosszasan lehetne részletezni, maradjunk annyiban hogy egy közepesen tapasztalt szakembernek 1 hétre van szüksége hogy minden készen álljon.

Mennyibe kerül a tárhelyünk?

  • 80.000 Ft a laptop
  • a befektetett munka
  • üzemeletetési költségek (áram, internetkapcsolat)
  • szoftverköltségek is felmerülhetnek
A magas igénybevétel miatt előfordulhat hogy valamelyik alkatrész meghibásodik. Fel kell hát készülni valamilyen cserealkatrésszel is, illetve gondoskodni kell legalább egy biztonsági mentésről. Elképzelhető hogy megpróbálják majd feltörni a weboldalunkat, ezért szükség lesz valamilyen védelmi szoftverre, illetve a rendszer frissítésére időnként. Pontos számot sajnos nem tudunk kimutatni, de ami biztos hogy ha mindent számba veszünk (a munkánkat is), akkor egy 200.000 Ft körüli összeg alatt nem tudunk megállni. Tegyük hozzá hogy ez egy év üzemeltetési költsége. Ugyan nem biztos hogy minden évben új laptopba kell beruháznunk, és valószínűleg az évek és tapasztalatok növekedésével olcsóbbá válik a szerverünk üzemeltetése is.

Mi számít olcsó tárhelynek?

Egy 20 GB-nyi tárhelyet magában foglaló tárhelycsomag, a fenti szoftverekkel, hardverekkel és szakemberekkel megtámogatva, mindössze 25000 Ft körüli éves díjat jelent. Ezért cserébe rengeteg időt, gondot spórolunk, szakemberekre bízhatjuk az adataink védelmét. A tárhelyek mögött álló szerverek folyamatos fejlesztés alatt állnak, ami hasonlót jelent mintha minden évben a legkorszerűbb laptopot vásárolnánk meg. Az se feledjük el, hogy a tárhely mögött nem laptopok üzemelnek, hanem sokkal megbízhatóbb és nagyobb teljesítményre képes szerverek. Mi számít olcsó tárhelynek, az ezek után nyilvánvalóvá vált mindenkinek azt hiszem.