KÉRDÉSE VAN? SEGÍTÜNK!

Szolgáltató váltóknak

A változástól mindig tartanak az emberek. Ekkor ugyanis fel kell adni egy megszokott környezetet, amit már ismerünk. Így az esetek többségében nehezen szánjuk rá magunkat egy lakáscserére, munkahely váltásra vagy egy új szoftver használatára.

Ugyanez vonatkozik tárhely szolgáltató váltásra. Ezen a terülten az egyik legfontosabb mérvadó a rendelkezésre állás. Ami egyrészt áll a technikai részből (az év hány százalékban érhető el a honlap), illetve a személyes részből (egyből elérhetőek-e telefonon, emailben vagy Skype-on).

Ezért szolgáltató váltásnál elsősorban arról kell meggyőződni, hogy az adott cég tudja-e vállalni a legalább 99%-os elérhetőséget, valamint mennyi idő alatt válaszolnak egy emailre.

Jogos felvetés, hogy ha át kell kötöztetni egyik helyről a másikra a weboldalakat, akkor annak mi a menete, mennyi energiát és időt igényel. Ennél talán még fontosabb az, hogy a művelet végzése közben lesz-e kiesés vagy adatvesztés.

A költöztetést érdemes egy több éves szakmai tapasztalattal rendelkező honlapkészítő cégre vagy magánszemélyre bizni, mert csak így garantálható az akadálymentés átállás. Technikai részletekbe nem mennénk bele. De a lényeg, hogy egy honlap költöztetését el lehet végezni (sőt ajánlatos is) 24 óra alatt. Ekkor szinte nincs is adatvesztés és kiesés sem, amennyiben minden megfelelően össze van hangolva.

Minden adat (fájl és adatbázis) átkerül az új szolgáltatóhoz és onnantól kezdve már onnan fog működni a weboldal. Érdemes a teljes honlapot eltárolni egy pendrive-on vagy a saját gépünkön, hogy szükség esetén azonnal elérhető legyen. A legtöbb tárhely szolgáltató is készít mentést, ennek részleteiről az adott cégnél érdemes érdeklődni.

Amennyiben cégünkre bízza a honlapja költöztetését, az alábbiak a teendői:

  1. Küldje el részükre a régi tárhely ftp és adatbázis elérését vagy vezérlőpult adatait.
  2. Mi fátmásoljuk a megrendelt tárhelyre a weboldalát.
  3. Az Ön által kért munkanapon elindítjuk a domain átkérés folyamatát.
  4. 24 órán belül már az új tárhelyről fog működni a honlapja.
  5. Ezután töröljön a régi helyről minden adatot.

A teljes levelezés átmásolására is lehetőség van. Viszont csak abban az esetben tudjuk elvégezni, ha a régi szolgáltató ugyanazt a levelező rendszert (Roundcube) használta, mint cégünk. Amennyiben igen, úgy minden korábbi levelét át tudjuk helyezni.

A szolgáltatást emailben lehet igényelni az info@dima.hu címen. A költöztetést egyszeri díja bruttó 10.000 Ft.

DiMa.hu a Facebookon

CIB - Online bankkártyás fizetés
(Vásárlói tájékoztató)