Lélek – ember – személyes hangvétel

Olvasási idő: ~6 perc

Lélek – ember – személyes hangvétel

Három fogalom, ami nem játszana szerepet, ha ezt a bejegyzést egy robot írta volna. De mi készítettük, és a DiMa.hu-nál (egyelőre!?) marad is ez a tendencia.

ChatGTP és Mesterséges Intelligencia (AI, azaz artificial intelligence)

Most már szinte mindenki tud a fentiek létezéséről, hiszen mi, hús-vér emberek akár egy kezünkben fogott ceruzával, akár az általunk utasított mesterséges intelligencia alapján működő szoftverekkel, de valamiért fontosnak tartjuk, hogy írjunk róla. Valószínűleg azért is, mivel nagyon izgalmas a téma, és mindannyiunkat érint. És mert a ChatGTP-t akár a nagymamánk is képes lenne használni, hiszen csak kérdéseket kell feltenni neki. De ha például azt kérdezné, hogy a vásárcsarnokban Giziéknél vagy Gézánál olcsóbb-e a tojás, azt sajnos nem fogja tudni megmondani neki – feltételezve, hogy sem Gizi néniék, sem versenytársuk nem fordít erre időt és energiát, hogy a virtuális térben is megjelenjen. Vagy ha ott is van már, nagyon valószínű, hogy nem frissíti naponta a tojás aktuális árát, így AI nem fogja megtalálni azt (a nagy multiét biztosan, de a mama nem ott szeretne vásárolni). Ugyanis ami nincs a világhálón, arról ő (egyelőre) nem tud. Utasíthatná nagyi arra is, hogy szövegezzen meg egy táviratot, amiben részvétét fejezi ki egy távoli rokonnak, de azt mégsem tenné jó szívvel, hiszen ő a saját érzéseit szeretné megfogalmazni, és nem egy ahhoz nagyon hasonlót, hanem pontosan azt, amit érez. Egy ilyen esetről már cikkezett az amerikai sajtó: közfelháborodást váltott ki egy iskola MI-val megíratott együttérző levele. Valljuk be, ha nem hagyták volna ott a mondatot a végén véletlenül, hogy a szöveg ChatGTP-vel készült (amit automatikusan odaírt a szoftver, ember pedig úgy tűnik, nem ellenőrizte alaposan), egyáltalán nem derült volna ki, hogy nem az egyik tanár szövegezte. Miképp a most olvasott cikkről sem lehet megállapítani, vajon hogyan készült…, csak bízhatsz a megérzésedben, és bennünk, akik biztosítunk felőle, kedves Olvasó, hogy ezt a tárhely-blogot mi, a DiMa.hu csapata jegyezzük.

De vajon meddig marad meg az állásunk?

Sok tudósítás latolgatja, mely munkakörök lehetnek veszélyben a mesterséges intelligencia miatt. És bár már lehet, hogy a szövegírásra fejlesztettekkel kiolvastatták a Jókai-összest, a végeredményt mindenképp utógondozni kell. Ez valóban kevesebb időt és talán kevesebb munkát is igényel. Egyesek félnek tőle, riadtan tekintenek a gépesített jövőbe, de a hangos- és e-könyvek sem vették át az uralmat a könyvpiacon. Egyszerűen szeretjük a könyv illatát és magazinokat is lehet még kapni – igaz, jóval kevesebb a nyomtatott példányszám, és persze a piac is átalakult. Miképp a XIX. század elején zajló ipari forradalom során is nagy tömeget tettek ki a kétkedők, ugyanúgy az automobil, a Zeppelin, vagy Neumann első számítógépe esetén. Az online világ megreformálásán kívül nagy hatással lehet a virtuális téren kívül valóban megélt pillanatainkra is. Több szoftverrel és jó sok rendelkezésre álló adattal pontosan ki lehet számolni, hogy mi a legideálisabb gyakoriság, amikor a háztömbből el kell szállítani a kukát, de azt még mi húzzuk ki, és a narancssárga ruhások ürítik. Viszont ha megkérdezzük tőle, van-e javaslata arra, hogyan érhetjük el, hogy minél kevesebb szemetünk legyen és minél fenntarthatóbb háztartást vezessünk, seperc alatt ellát jó tanácsokkal, így már a kereséssel is időt és energiát spórolunk, nem beszélve arról, ha helyesen be is vezetjük az új szokásokat, valóban teszünk a Föld jobblétéért. Persze az is igaz, hogy az általa adott „tanácsokat” tudnunk kell és nagyon fontos is megszűrni, „ő” csak összegyűjti, amit az internetre annak eddigi rövid létezése alatt feltöltöttek – akár mondvacsinált, önmagukat gurunak tartó egyének… A verseny rohamos fejlődést eredményez a technológia tökéletesítése terén. A média ugyan még csak a ChatGTP-től hangos – ez a leglátványosabb és legkönnyebben értelmezhető formája egy halandó számára, de a felhő alapú tárhely-szolgáltatások, a robottechnológia, és szinte bármely egyéb területen is fejlesztések sorát hozza, vagy okozta is már.

Intelligens DiMa szolgáltatások

A DiMa Cloud, a DiMa.hu felhő-tárhelye is folyamatosan fejlődik a használt szoftver frissítéséből adódóan. Mi továbbra is ajánljuk, hogy tárold adataid felhőben, de a földön tartott árakkal. Így mindent egy gombnyomással lehívhatsz, megoszthatsz, kezelheted a feladataidat, a naptárban ütemezheted azokat – olyan gyorsan, akár a ChatGTP válaszadása. Minket, programozókat, vagy a számítástechnika bármely területével foglalkozókat eddig is „kockásítottak”, de jelentjük, és megerősítjük, a DiMa.hu csapatánál az érzelmi intelligencia-hányados is fejlett szintet mutat, és a DiMa.hu honlapján felugró Messenger-ablakba írt üzeneteidre, kérdéseidre kollégáink válaszolnak Neked, hogy a Te személyes problémádra minél gyorsabban meg tudjuk adni a lehető legjobban személyre szabott megoldást. Folyamatosan törekszünk a minőségi support biztosítására, és arra is, hogy a legújabb technológiákat integráljuk rendszereinkbe. A technológiai fejlődés követése és bevezetése a legalapvetőbb elvünk.  
A DiMa.hu support csapata
  Keresd és teszteld ügyfélszolgálatunk, ne csak a chatrobotokat! Írj nekünk, vagy hívj fel minket itt: https://www.dima.hu/kapcsolat/ – emberi hangot fogsz hallani, és nem robotot, amelyet csak betanítottak!
Címkék: , ,