10 gyönyörű és ingyenes WordPress téma fotós számára

A fotózás iránti érdeklődés mind hobbyként, mind szakmaként nagyon felkapott volt az elmúlt tíz évben. Az egyik ok, amiért az emberek nagyon rajonganak a fotózás iránt, az annak a vágya, hogy életük minden pillanatát megörökíthessék. Néhány ember azért csinálja, mivel egyfajta önkifejezést jelent számára, míg mások szakmaként űzik. A közösségi média népszerűsége ugyanakkor egyre embert ösztönöz arra, —hogy minél több és több fényképet készítsen, ezáltal teljesen a fényképészet rabjává válva. Akár egy fotóriporter, akár egy rendezvényfotós, vagy akár egy szenvedélyből fotózó ember légy, egy fotós blog vagy weboldal létrehozása igazán sokat segíthet, hogy az eddigi összes munkád egy helyre összegyűjthesd. Sőt mi több, ha egy szemrevaló, rugalmas weboldallal rendelkezel, az rengeteget segíthet a munkáid bemutatásának szempontjából is. A szakmai fotósok számára pedig egy honlap vagy egy portfolió hatékony marketingeszközt jelent annak érdekében, hogy minél több ügyfelet vonzzanak magukhoz.

Amennyiben egy olyan honlapot szeretnél létrehozni, mely munkáidat profi módon jeleníti meg, válassz egy olyan ingyenes weboldaltémát, amit kifejezetten arra terveztek, hogy fényképeket és vizuális tartalmakat mutassanak be. Győződj meg arról, hogy weboldalad teljesen rugalmas, széleskörű és átfogó fejlécekkel, beépített diavetítésekkel, valamint innovatív elrendezéssel rendelkezik. Ha azt tervezed, hogy egy fotós blogot vagy egy portfoliót hozz létre alacsony költségvetésből, akkor az ebben a gyűjteményben szereplő témákat a legjobb ingyenes WordPress fotóstémáknak fogod tekinteni.

1. Rockophoto Lite

rokophoto-lite-wordpress-theme
A Rockophoto Lite egy modern és egyben elegáns WordPress fotós téma, amely blogokhoz hasonló módón van felépítve, de portfólióként is nagyszerűen működik. Fantasztikus átmenetet kölcsönöz, amely zökkenőmentessé és gyorssá teszi az oldalakon való böngészést. A fejlesztők gondoskodtak arról, hogy elérjék a könnyedén görgethető hatást. Eszerint oldalunk teljesen profinak fog majd tűnni. A téma remekül meg lett szerkesztve, és nem csak úgy tűnik, hogy gyorsan betölti a dolgokat, hanem valójában is így van. A Rockophoto Lite a megfelelő választás, ha egy letisztult fotóblog témát keresünk utazásaink, kalandjaink vagy épp a természet szépségeinek a bemutatására.
Megnézhető demo

 

2. Travelify

travelify-photo-theme
A Travelify letisztult és divatos, ugyanakkor egy ingyenes WordPress fotós téma, amely a piacon megjelent összes prémiumkategóriás WordPress témával képes felvenni a versenyt. Nagyon egyszerű és könnyedén testre szabható. Ez a teljes egészében rugalmas, a szemnek tökéletes felbontású téma HTML5/CSS3 kódolásra épül, annak érdekében, hogy honlapunk lépést tudjon tartani a most aktuális weboldaltervezés trendjeivel. A Travelify a tökéletes megtervezett pixeleiről, egyéni oldalszerkesztéséről, sablonjairól és sok egyéb funkciójáról ismert. A téma néhány jellemzője nyugodtan módosítható a témabeállítások kezelésére alkalmas panel segítségével. Ez a téma Contact Form 7, WooCommerce, WP-PageNavi, Breadcrumb NavXT és más népszerű bővítmények által is támogatott.
Megnézhető demo

3. Dazzling

dazzling-wordpress-theme
A Dazzling egy ingyenes és rendkívül vonzó, Bootstrap 3-on alapuló WordPress téma. Lenyűgözően működik, és elképesztően jól mutat asztali számítógépeken és bármilyen más mobilkészüléken. A témán belül opcionálisan választható a teljes képernyős csúszka, mely igazán előnyös lehet fényképeink bemutatására. Ha szeretnéd az egyszerű témasablont mentazöld kiemelő színekkel feldobni, akkor ez a számodra megfelelő téma. A Dazzling egyszerű tervezése csodálatos funkciókat foglal magába, mint például logófeltöltési lehetőség, tökéletes pixelek, számtalan szín- és betűtípus beállítás, népszerű widget-ek stb.
Megnézhető demo

4. Sparkling

sparkling-full-screen-theme
Hagyd, hogy blogod és portfóliód az ingyenes Sparkling fotós téma kifinomultságában tündököljön. Ez a tökéletesen felépített téma teljes mértékben rugalmas, és fantasztikusan mutat bármilyen típusú készüléken. Nagyszerű, mivel HTML5 és CSS3 kódolásra épül, amely segít tartani a lépést napjaink legújabb webes szabványaival. Teljes képernyős csúszkával rendelkezik, ezáltal a világ könnyedén megcsodálhatja a briliáns alkotásokat. Mindemellett a Sparkling téma tartalmazza közösségi ikonokat, valamint számos népszerű és kategóriájú widget-et is. Megannyi témabeállítást biztosít, melyek segítségével könnyedén módosíthatjuk a téma különböző jellemzőit. Olyan bővítményeket támogat, mint Gravity Forms, SEO by Yoast, Contact Form 7 és W3 Total Cache.
Megnézhető demo

5. Unite

unite-photo-blog-theme
A Unite fejlesztői sikeresen ötvözték egyetlen WordPress témába az egyszerűség és a stílus jegyeit. Ez a letisztult és teljesen rugalmas téma a legmodernebb Bootstrap 3 programot használja. Ennek a felhasználóbarát témának köszönhetően több szempontból is személyre szabhatod a témát, mint például lábjegyzet, navigációs menü, színek, betűtípusok stb. Lehetővé teszi alkotásaid kifinomult módon való bemutatását. A Unite elnevezésű téma tökéletes választás fotó blogok és más típusú portfoliók létrehozásához.
Megnézhető demo

6. Fukasawa

fukasawa-wordpress-masonry-grid-theme
A Fukasawa egy minimál stílusban megtervezett téma blogoknak, melyet speciálisan fényképészek, ügynökségek és gyűjtők számára alakítottak ki. Rugalmas elrendezésének és kijelzőjének köszönhetően honlapod tökéletesen alkalmazkodik majd a modern készülékekhez. A Fukasawa csodálatosan egyszerű tervezése miatt a fényképeidet és videóidat Printerest stílusban mutathatod majd be. A Printerest-szerű elrendezés mesés, letisztult és rendezett kinézetet kölcsönöz a weboldaladnak. Mindemellett a téma támogatja a kép, videó és galéria típusú bejegyzéseket is, melyeket látványos diavetítésekként csodálhatunk meg a posztok felett, ugyanakkor minimál stílusa ellenére még a régi dolgok is nagyszerűen mutatnak. Ez az ingyenes weblapsablon lehetővé teszi, hogy megváltoztasd a kiemelő színt, valamint feltölthetsz saját logót, és a widget-ek segítségével személyre szabhatod a weboldalt. A Jetpack Infinte Scroll nevezetű modul képessé teszi honlapodat az új posztok betöltésére anélkül, hogy újra betöltené az oldalt. A Fukasawa ugyanakkor svéd nyelven is elérhető.
Megnézhető demo

7. Freedom

freedom-free-wordpress-portfolio-theme
A Freedom egy egyszerű, letisztult és ízléses fotóblog téma, mely azért jött létre, hogy történeteket mesélhessünk el a képek által. Ez az ingyenes téma lehetővé teszi, hogy négyfajta elrendezési beállítás közül választhassunk. A Freedom segítségével egyedi fotóblog elrendezésben jelenítheted meg bejegyzéseidet, ezáltal kihangsúlyozva alkotásaid kreativitását. Kiválaszthatod a téma elsődleges színét, amely a weboldaladat jellemzi majd. Ez a téma ugyanakkor lehetővé teszi, hogy úgy alakítsd a téma kinézetét és hangulatát, ahogyan az neked tetszik. Támogatja az egyéni háttérfunkció beállítását, ha a keretezett elrendezést szeretnéd használni. Hozzáadhatsz saját fejlécet weboldaladhoz, melynek rugalmasságát mi sem tükrözi jobban, minthogy kiválaszthatod azt is, hogy ez a menü fölött vagy alatt helyezkedjen el. A Freedom elnevezésű téma megadja a szabadságot, hogy a fejlécekhez nyugodtan hozzáadj saját szövegeket is, ezáltal a felhasználók könnyebben felismerhetik majd a védjegyedet. Végül, de nem utolsó sorban egy gyönyörű képnéző csúszkával is rendelkezik, amely átirányít bármilyen általad választott linkhez. Van egy beépített beállítási panelje is, ez engedélyezi a színösszeállítás, a logó, az oldalbeállítás és más egyéb beállítások módosítását. A Freedom téma más nyelvekre is lefordítható.
Megnézhető demo

8. Twenty Fifteen

twenty-fifteen-clean-blogging-theme
Ez egy egyszerű, blogorientált, ingyenes, fotós WordPress téma, amit a pontosság és tisztaság jegyében fejlesztettek ki. Egyszerű, egyértelmű, mégis figyelemre méltó, ugyanakkor segít az üzenetek közvetítésében a közönség felé. Mindenféle készüléken böngészhető, és több nyelven is elérhető, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektet a tartalomra. Ez a téma fantasztikus élményeket biztosít a látogatók számára, függetlenül attól, hogy milyen készüléket használnak az oldalhoz való hozzáféréshez.
Megnézhető demo

9. x2

x2-classic-wordpress-template
Amennyiben ingyenes WordPress témák után kutakodsz fotós weboldalad vagy blogod számára, akkor muszáj megtekintened az x2 elnevezésű WordPress témát is. Az x2 egy ingyenes téma, amely fantasztikus funkciókkal rendelkezik annak érdekében, hogy bemutasd, reklámozd vagy éppenséggel eladd műalkotásaidat az interneten. Eltekintve a fotós weboldalaktól, ez a téma alkalmas ugyanakkor webáruházak, üzletek, közösségi oldalak valamint portfóliók létrehozására is. Az x2 két előre meghatározott színösszeállítással (világos és sötét), valamint letisztult, böngésző biztos CSS tervezéssel rendelkezik. Azoknak az embereknek, akik a nyomdaipar megszállottjai, ez a téma segít, hogy könnyedén személyre szabják honlapjukat, mivel Google Font támogatott. Továbbá szín- és más témabeállításokat is tartalmaz, amelyek segítségével a méret, stílus és betűtípus is szabályozható. A téma olyan opcióinak köszönhetően, mint a színválasztás, fájlfeltöltés és könnyen hozzáférhető beállítások, a testre szabás már csak gyerekjáték.
A benne található Flux Sider lehetővé teszi a képekből álló egyszerű diavetítés, bejezések és sokoldalú portfoliók megjelenítését is. A csúszka rugalmas, testre szabható valamint 3D hatás jellemzi. Választhatsz előre megtervezett kezdőoldal vagy a blogstílus közül, de te magad is megszerkesztheted azt. Ez a téma kifejlett beállításokkal is büszkélkedhet, számos egyszerű és okos megoldással, amely segít a téma minden apró részletét könnyedén személyre szabni. A Loop Designek-nek köszönhetően teljes mértékben rád van bízva a WordPress oldalad beállítása. Ez a téma HTML5, CSS3, jQuery, PHP és Twitter Bootstrap technológiával van kifejlesztve. Az összes főbb böngészővel nagyszerűen működik, valamint W3C támogatott. Támogatja a WordPress, BuddyPress & WooCommerce bővítményeket, ezek pedig lehetővé teszik honlapok, közösségi oldalak és webáruházak létrehozását akár már néhány kattintással.
Megnézhető demo

10. Oxygen

oxygen-clean-minimal-wordpress-theme
Az Oxygen egy friss és ingyenes fotós WordPress téma. Rugalmas, valamint mobiltelefonra optimalizált elrendezéssel és tervezéssel rendelkezik, amely teljes mértékben garantálja weboldalad hozzáférhetőségét és használhatóságát. Általa kitűnően bemutathatod gyönyörű fényképeidet, ugyanakkor az egyedi kezdőlapjának segítségével nagyszerűen reklámozható bármilyen fotós honlap vagy blog. A honlap oldalán ötféle területen használható widget-ek találhatóak. A három menünek köszönhetően honlapod látogatói körülnéznek, majd pillanatok alatt megtalálják, amit keresnek. Egy alternatív navigációs rendszert is tartalmaz, hierarchikusan rendezi oldalad, és megmutatja felhasználóinak tartózkodási helyzetét a honlapon belül. A fejlett widget-ek segítségével személyre szabhatod a kisebb bővítményeket. Sőt, az egyéni háttérnek köszönhetően választás szerint feltölthetsz képeket és háttérkép mintákat, hogy a téma teljes egészében személyre szabott legyen. Tartalmazza a Lightbox modult is, amely tökéletes eszköz a képek kiemeléséhez. Az Oxygen egy úgynevezett „anyatéma” – egy lenyűgöző Hybrid Core technológián alapuló teremtmény, amely tökéletes kisebb témák megszerkesztéséhez. Végül, de nem utolsó sorban, ez az ingyenes fotós téma lefordítható több nyelvre is.
Megnézhető demo

10 gyönyörű és ingyenes WordPress téma fotós számára” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük