Így használd okosan a webtárhelyet

Olvasási idő: ~4 perc

Így használd okosan a webtárhelyet

A webtárhely hatékony kihasználásának módszerei nemcsak gyorsabbá teszik a weboldalainkat, de ugyanakkor költséget is csökkenthetnek. A tárhelycsomagok  által kínált kapacitás elegendő egy weboldal üzemeltetéséhez, azonban az idő múlásával, főként ha időnként bővítjük a tartalmainkat, vagy más célra is használjuk a webtárhelyet, könnyen elérhetjük a megrendelt csomag határát is.—

Webtárhely használata okosan!

Amikor a webtárhely csak tárhely

Előfordulhat hogy a tárhelyet nem weboldal üzemeltetése céljából használjuk, hanem fontos dokumentumainkat, képeinket tároljuk ott. ebben az esetben annyit tehetünk, hogy időnként felülvizsgáljuk, mikre van valóban szükségünk és a felesleges fájlokat töröljük.

Képek

A mai okostelefonok csodálatos fotók készítését teszik lehetővé. Ennek azonban ára van, méghozzá a lefoglalt tárterület miatt. Megpróbálhatjuk ezeknek az anyagoknak a méretét csökkenteni. Az elkészült képek általában már tömörített eljárással kerülnek tárolásra, így a tömörítési megoldások nem hoznak eredményt, sőt időnként rontanak is a helyzeten. Megpróbálhatjuk azonban csökkenteni a képek felbontását. Ha nem tervezzük a képek kinyomtatását elegendő lehet egy 2000 pixel szélességű képek tárolása az 5000 pixeles szélesség helyett (az okostelefonok egy része ilyen méreteket tárol). Figyelem! Ennek hatására csökkenhet a képminőség, körültekintően járjunk el.

Hatékony weboldal

Amikor a webtárhely egy weboldal kiszolgálójaként funkcionál, bizonyos szempontok figyelembevételével jelentős tárhelyet spórolhatunk. Amennyiben saját fejlesztésű weboldal üzemel a tárhelyen, használjunk valamilyen dinamikus programnyelvet, például PHP-t. Ennek előnye hogy az oldalakat egy eljárás során generálja le. A legtöbb tartalomkezelő rendszer (WordPress, Drupal stb) is így működik. A multimédiás tartalmakat mindenképpen optimalizáljuk a méretük szempontjából. A képek méreteit a korábban említett szempontok miatt csökkentsük a lehető legoptimálisabb mértékig. Míg egy fénykép esetében a 2000 pixeles szélesség már kielégítő minőséget jelenthet, addig egy weboldalon ritkán van szükség 1280px-nél nagyobb szélességre, sőt bizonyos helyzetekben akár egy 50x50px-es kép is elegendő, ami a méretezés szempontjából rendkívül alacsony értéket jelent. Használjunk külső hivatkozásokat. Nem érdemes a weboldalon tárolni a videós tartalmakat, ennél sokkal költséghatékony például a YouTube használata. A videókat érdemes ide feltölteni. Mivel a YouTube biztosít weboldalba ágyazható kódot, így beilleszthetjük videóinkat úgy a weboldalunkba, hogy a tárhelyünket nem használjuk fel.

Webhelysebesség

A fenti módszerek alkalmazása azonban nemcsak a tárhelyünket kíméli, hanem a weboldal betöltődési sebességét is befolyásolja, ami sok szempontból az előnyünkre válhat. A látogatók gyorsabban elérik az információkat, a keresők is jobban fognak szeretni.

Az okos tárhelyfelhasználás spórolást jelent?

Bizonyos esetekben a fenti szempontok, nem, vagy csak részben alkalmazhatóak. Érdemes mérlegelni hogy a tárolt adatok milyen értéket képviselnek. Amennyiben valóban értékes adatokról beszélünk érdemes megfontolni magasabb tárhelycsomag használatát. Egy fotós számára nem ajánlott például a képei tömörítése hiszen ebben az esetben lényeges szempont a minőség. Az okos tárhelyfelhasználó tehát mérlegel, és ez alapján választ csomagot, adatainak kezelését pedig azok felhasználási módja szerint szervezi.