2016. december havi bejegyzések

A tárhely hozzáférés megfelelő kezelése

Kényes téma főként egy cég életén belül a tárhely hozzáférés megfelelő kezelése. Kinél vannak a legjobb helyen a jelszavak, és vajon hogyan érdemes használni azokat?

A felhasználás jellegétől függően változhatnak a javasolt hozzáférési szintek is. Másként kell azt kezelni egy kis vállalkozás, illetve egy több munkavégzővel rendelkező cég esetében, a nagyobb létszámú vállalatoknál pedig fontos, hogy valamilyen belső szabályzat is kitérjen az ehhez hasonló kérdésekre.—

Tárhely hozzáférés megfelelő kezelése
A tárhely hozzáférés megfelelő kezelése bővebben…

Tárhely szolgáltatás árak weboldalakhoz (kicsit másképpen)

 

Mivel a tárhely bérlése során nem minden esetben szakértő az, aki igénybe veszi a szolgáltatást, ezért szükségét éreztük annak, hogy kicsit közelebb hozzuk a felhasználókhoz az információkat. A blog korábbi írásaiból egyértelműen kiderül, milyen szempontok szerint érdemes tárhelyet választani, azonban nem minden esetben van idő elolvasni ezt. —Rövid összefoglalónk segítségével azonban könnyebben beleérezheti magát a megrendelő a tárhely képességeibe. Nézzük hát hogyan is alakulnak a tárhely szolgáltatás árak, kicsit másképpen:

dima-max-tarhely-csomag
DiMa Max Tárhely CSomag

Tárhely szolgáltatás árak weboldalakhoz (kicsit másképpen) bővebben…

Mikor érdemes a legnagyobb tárhelyszolgáltatóknál hosztolni?

A világ legnagyobb tárhelyszolgáltatóit elsősorban külföldön fogod megtalálni. Ezek a szolgáltatások nemzetközi szinten, alacsony árakon elérhetőek, azonban magyar viszonylatban kicsit drágábbak. Annak eldöntése, hogy mikor érdemes ezeket a külföldi szolgáltatásokat igénybe venni, rendkívül összetett kérdés is lehet de általában egyértelmű melyik irányba is billen a mérleg nyelve.—

Mikor érdemes a legnagyobb tárhelyszolgáltatóknál hosztolni

Mikor érdemes a legnagyobb tárhelyszolgáltatóknál hosztolni? bővebben…